Verőce-Drávamente megye gyökerei a 13. századra nyúlnak vissza, amikor az Árpád-ház a királyi megyéket közigazgatási területekként megalapította, és e században tesznek először említést Verőce és Verőce megyékről is.

1234-ben Kálmán herceg, II. András király fia és IV. Béla király testvére a Verőcébe az újonnan érkezők (a hospesek) számára kiváltságokat adott, és attól kezdve ez a királyok kedvelt tartózkodási helye lett. Csupán nyolc évvel később, 1242-ben IV. Béla király Verőcében a Zágráb megyei Geréc járás részére Aranybullát bocsátott ki, és ezáltal Zágrábot szabad királyi várossá nyilvánította. Majdnem három évtizeddel később, 1269-ben a Verőce megyei prefektusról először tesznek említést, és ekkor Szent Ambrózia kérelemmel fordult Béla herceghez, és ugyanolyan kiváltságokért folyamodott, mint amilyenekkel a Verőcébe újonnan települtek bírtak.

Verőce megyét (comitatus de Wereuche) Erzsébet királynő egyik 1275. évi dokumentuma is említi. A XV. századig a megye a magyar királynők tulajdonában volt. Verőce az Oszmán Birodalom által meghódított egyik utolsó város volt. 1547-ben került török kézre.

A megszállás 1684-ig tartott, amikor a horvátok Erdődy Miklós bán és Varaždin Jakob tábornagya Leslie gróf felszabadították Szlavónia ezen részét a török uralom alól. 1745-ig Verőce és más felszabadított területek sorsa tisztázatlan maradt. Mária Terézia császári hercegnő csak ekkor ad utasítást ezeknek a területeknek Horvátországgal való egyesítésére, és ugyanebben az évben Marko Pejačević báró lesz Verőce megye megyei prefektusa. Őt követte Ljudevit Patačić, ugyanabban az évben, aki Verőce „főprefektusa” lett. Egy évvel később, 1746-ban Mária Terézia császárnő a megye részére címert adományozott. II. József 1785-ben megszüntette a megyéket. Verőce megye Pécs járás közigazgatási fennhatósága alá kerül. Azonban 1848. június 30-án Verőce megyei közgyűlés összehívására kerül sor Osijek-ben.

A magyarokkal folytatott harcot és Međimurje Horvátországhoz csatolását követően április 4-én az osztrák császár, I. Ferenc József új oktrojált alkotmányt léptetett életbe, amely Horvátországot hat megyére osztotta (Rijeka, Zágráb, Varaždin, Križevci, Osjek és Požega – Verőce megye területe az új egyezmény értelmében Požega megye része lett).

Azonban 1861. január 17-én sor került I. Ferenc József király és császár kinevezésére. Új megyék és főprefektusok kinevezésére is sor került, és Josip Juraj Strossmayer, Đakovo püspöke, Verőce prefektusa lett. Így a Horvát Királyságban és Szlavóniában ismét az alábbi megyéket találjuk: Rijeka, Zágráb, Varaždin, Križevci, Požega, Verőce és Srijem. További főprefektusok: gróf verőczei Pejácsevich Tivadar. 1875-ben Verőce megye – annak átszervezését követően – magában foglalta Osijek és Đakovo korábbi városok területeit is. Ez az állapot 1918-ig állt fenn.

1992-ben a horvát parlament elfogadta a Horvát Köztársaság megyéi, települései és települési önkormányzatai területeire irányadó törvényt, ezáltal a megyék hagyományos történelmi felosztását újra az állam jogi és politikai körzeteibe integrálta. Ezzel a törvénnyel létrejött Verőce-Drávamente megye, Verőce központtal. A megye 13 település (Crnac, Szagyolca, Čačinci, Gradina, Szentlukács, Verőceszentmiklós, Nova Bukovica, Pitomača, Sopje, Suhopolje, Bakva, Atyina, Zdenci) és három város (Orahovica, Slatina, Verőce) területét foglalja magában. 1993. április 13-án tartották Verőce-Drávamente megye alkotmányos közgyűlését. A mai Verőce-Drávamente megye területe rendkívül jelentős volt a „Domovinski rat” (horvátországi háború) idején, mivel ez a terület Horvátország egyik első felszabadult megyéje volt. Ma Verőce-Drávamente megye 84.836 lakost számlál (2011-es népszámlálás), és Koprivnica és Osijek között Közép- és Kelet-Horvátország legerősebb gazdasági és közigazgatási központját képviseli.